Hogyan találtál ránk?
Korábban már évekig voltam BCC tag, aztán sajnos egy hosszan tartó betegség miatt nem tudtam tovább járni. Most újrakezdem :-)
Miért kötelezted el magad?
Az elmúlt években már számos sikert tudhattam magam mögött, melyeket közvetve vagy közvetlen a BCC-nek tudhattam be. A jövőben sem szeretnék ezekről lemaradni. Ráadásul mindig is titkolt vágyam volt bekerülni a Forbes magazinba, és ehhez elég volt eljönni a BCC miskolci Nyílt napjára, ahol Neisz Laura jelezte, hogy beajánlott. Azt hiszem így kell visszatérni, a cikk már olvasható az online felületen :)
Mi az ami igazán megfogott?
A BCC tele van meglepetésekkel, sosem tudhatod, hogy mikor kinek milyen kapcsolatot és munkát köszönhetsz majd. A networking pont olyan szövevényes mint maga az élet, nyitottsággal és szorgalommal bármikor bármi megtörténhet.
Mit vársz a következő évtől?
A folytatástól azt gondolom talán még többet várok, mint a kezdetektől. Ezt persze nem mint elvárás mondom, hanem úgy gondolom, hogy mivel már sok embert megismertem korábban, így már eleve egy tágabb kapcsolati hálóval vágok bele a folytatásba. Mivel azonban azóta tagok cserélődtek is, így bőven lesz lehetőségem új emberekkel is megismerkedni. Persze ehhez nagyon fontos, hogy én is a megfelelő attitűddel álljak hozzá, és mozgassam a szálakat, kölcsönösen segítsek másoknak.
Miért ajánlanál minket és kiknek?
Kezdő vállalkozóknak is jó szívvel ajánlom a BCC-t, mint ahogy anno én is a karrierem elején vágtam bele. A nyitott és barátságos közeg segít a talán kezdetben megjelenő gátlások feloldásában, így hamar magabiztossá válhatunk, és egyre bátrabban építhetjük kapcsolatainkat.
...és kötelezd el magad később!
Székhely: 2636 Tésa, Petőfi u. 16.
Adószám: 23087251-2-13, Cégjsz.: 01-09-952315
Bank: K&H Bank 10401196-50526781-83531000
Tel: +36 70 615 27 03
H-Cs: 13:00-16:00
P: 09:00-11:00