Dr. Holló Dóra

Aranyalma Tehetségközpont

 

Miért tértél vissza hozzánk? Avagy milyen céllal?
Többszörös értelemben is visszatérő vagyok :-) Néhány éve ügyvédi tevékenységemmel voltam jelen a BCC-ben egy ideig, utána végigjártam egy egyetemet, majd az ott megszerzett új pedagógiai tudás birtokában új tevékenység tervezésével léptem vissza. Ez az új tevékenység a tehetséggondozás, elsősorban alsó tagozatos gyermekek számára, alapítványi keretek között. Tehetséggondozás alatt mi elsősorban a gyermekek figyelmének, energiáinak önmotivált, játékos lekötését értjük, ami erősen fejleszti számos képességüket, például a lelki ellenállóerőt a stresszel szemben, a sikeresebb konkfliktuskezelést és az együttműködést.

Az új "első" évem az útkeresésről szólt, és idén január elején a hosszabbításom elsősorban azért történt, mert Bárdos Barbi meghívott erre az évre, aminek örültem, és hálás is vagyok érte - alapítványunk számára ez jelentős támogatást jelentett :-) Ezzel csaknem párhuzamos további ok a személye, hiszen igen sok segítséget kaptam tőle az első évben a tekintetben, hogy merre induljak el az új tevékenységemmel, milyen formában érdemes bevezetni, milyen mutatókat érdemes folyamatosan szemmel tartani. Szintén megtartó volt számomra, hogy régi kedves futótársam, barátom és már 10 éve rendszergezdánk, Tóth Gergő is csatlakozott a BCC-hez idén januártól. És motivált még természetesen a csapatunk :-)

Mi változott azóta, ha változott?
Talán azt tudom kiemelni, hogy nagyobb hangsúly került az emberi kapcsolatok építésére, mint korábban. De lehet, hogy csak a mátrixosabb jogászi hozzáállás helyét vette át nálam az ematikusabb megközelítés a pszichológiai tanulmányok hatására :-)

Milyen sikereid voltak az elmúlt évben? Mit vársz a következő évtől?
A tavalyi évem BCC-szemszögből arról szólt, hogy megtaláljam a helyemet, és kapcsolódjak a tagtársakhoz. Aranyalma tehetségközpontunk szempontjából pedig arról, hogy a gyermekek számára lehető legtöbbet adó tevékenységeket ötvözzük a pénzügyi fenntarthatósággal. Így jutottunk el a táborszerzvezés gondolatához - idén augusztus első felére két napközis tábort is tervezünk, az egyiket elsősorban a BCC-tagok általános iskolás korú gyermekeinek. Jelenleg ezeket szervezzük.

Miért szeretsz hozzánk járni?
Jó arcok közt vagyok és inspirálódom :-)
A képzéseket pedig kifejezetten értékesnek látom, rengeteg témát helyretettek bennem. Egy coach barátom mondta egyszer, hogy azzal a tudással, amivel a jelenhez jutottunk, nem nagyon tudunk máshová eljutni, így minden változáshoz szükséges új ismeretek megszerzése. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni :)

Miért ajánlanál minket?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy kinek ajánlanám a BCC-t. Mindazoknak, akik készek új ismeretségeket kötni, új nézőpontokat meglátni, vannak terveik, ötleteik, és vállalkozóként képzelik el az életüket Magyarországon. A BCC minden értelemben stabil, értékes, biztonságos közeget jelent mindehhez.

 

Vissza a referenciákhoz

Kedvet kaptál? Kipróbálnád, milyen az élet a BCC-n belül?

Vegyél részt most egy üzleti reggelin

...és kötelezd el magad később!



Business Contact Community Kft.

Székhely: 2636 Tésa, Petőfi u. 16.

Adószám: 23087251-2-13, Cégjsz.: 01-09-952315

Bank: K&H Bank 10401196-50526781-83531000

Tel: +36 70 615 27 03

H-Cs: 13:00-16:00

P: 09:00-11:00