Kovácsik Levente

Studio Hannes Építészeti, Belsőépítészeti Tervező és Tanácsadó Kft.

Tagsági évek száma: 3
Erőssége: Kooperáció
Szuperképessége: Folyamatos ötletelés

Levente azon tagjaim egyike, akit első perctől kezdve befogad a közege. Nyitott, kedves, visszafogott, jó humorú szakember. Egy olyan kreatív területről érkező networker, aki a cégvezetést és a több lábon állást akarja elsajátítani, így folyamatosan képezi magát és tervez. A covid előtt már 2 évet eltöltött nálunk, de mivel az online tér nem az ő közege, így mikor lejárt az akkori tagsága, jelezte, hogy amint lehet offline jönni, ő akkor fog visszatérni. Nos így is lett, újult erővel, új cégével, építészmérnökként tért vissza hozzánk, akinek a networking tudása nem hogy fakult, élesedett és olyan sikeres együttműködéseket tudhat maga mögött, hogy a tagsága még le sem járt, ő már jelezte a hosszabbítási szándékát.

Miért ajánlom?

Levente nagyon jól prezentál és elképesztő módon adja át a tudását, legyen az ügyfél, tag, vagy stratégiai partner. Időt szán az emberek megismerésére, figyel, kérdez, így a lehetetlen kéréseket is megfelelő módon tudja kezelni, megvalósítani, avagy éppen arról lebeszélni az ügyfeleket. Rendszeresen új ötletekkel áll elő, ami a kreativitásából fakad, amit a mérnöki oldala zseniálisan balanszban tart. Ugyanezt képviseli a networkingben, úgy köt össze embereket, hogy azok teljes komplementerei egymásnak, így első perctől kezdve megvan a kémia.
 



Bárdos Barbara
tulajdonos ajánlásával

Kit nevezünk Nagykövetnek?


A BCC napi szinten nyomon követi tagjai aktivitását, referenciáit, követve a „Működik, ha működteted!” alapelvet. A minimum elvárásokon túl figyeli a kiemelkedő sikersztorikat, és a tagi visszajelzések alapján nézi, kik azok a networking gócpontok a csoportokon belül, akik több szálon mozgatják a kapcsolatrendszerüket és teljes elkötelezettjei a kapcsolatépítésnek. Úgynevezett feketeöves networkerek, akiknek mindenre van ötletük, javaslatuk, ajánlásuk és hozzá segítik tagtársaikat a sikeres együttműködésekhez. A BCC-n belül követendő példával szolgálnak és networking mentorként, azaz Nagykövetként gondolhatunk rájuk. Minden évben, az Országos Gálánkon kapják ezt az elismerést, ami az adott évre szól. Minden csoportban ismerik a nevüket, keresd őket bizalommal, minden szinten érdemes tőlük tanulni!

Vissza a Nagykövetekhez

Kedvet kaptál? Kipróbálnád, milyen az élet a BCC-n belül?

Vegyél részt most egy üzleti reggelin

...és kötelezd el magad később!



Business Contact Community Kft.

Székhely: 1221 Budapest, Kapisztrán utca 7.

Adószám: 23087251-2-43, Cégjsz.: 01-09-952315

Bank: K&H Bank 10401196 - 50526781 - 83531000

Tel: +36 70 615 27 03

H-Cs: 13:00-16:00

P: 09:00-11:00

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Szabályzat
RENDBEN