Dávid Ádám

Kiszervezett Marketing Kft.

Tagsági évek száma: 3
Erőssége: Networking titán
Szuperképessége: Statisztikában verhetetlen

Dávid Ádám több szempontból is rendhagyó networker. Az egyike volt azoknak, aki a weboldalon keresztül talált ránk, és tette le a voksát mellettünk. Fiatal kora ellenére ő is nagy ívet futott be mind növekedésben, mind szakértelemben. Az elején mint egyéni vállalkozó csatlakozott hozzánk, mára már több fős ügynökséget vezet, cége pedig tavaly Google partnerré vált, ami valljuk be őszintén, nem kis teljesítmény. Elhivatott networker, aki mindig előre tekint és nem fél megugrani az újabbnál újabb kihívásokat.

Miért ajánlom?

Ádám elképesztő statisztikát vezet az ügyfélköréről, startégiai partnereiről és ajánlásairól. Tudja kivel, mikor, mit egyeztetett, mikor kitől vár reakciót, kit mikor kell visszahívni és melyik ajánlat meddig él. Ugyanígy kezeli és készíti elő az ajánlásokat. A statisztikájának köszönhetően pontosan tudja kik a kedvenc ügyfelei és kik azok, akikkel nem akar együtt dolgozni. Sőt rendszeresen tartja a tagtársaival a kapcsolatot, így azt is tudja kit, mikor, milyen ügyben tud ajánlani, ha befut nála egy igény, vagy felmerül egy kérdés. Ha te is jól mozogsz a számok világában és szereted profilozni az ügyfeleidet, ő lesz a megfelelő networker, akitől kérdezhetsz.
 



Bárdos Barbara
tulajdonos ajánlásával

Kit nevezünk Nagykövetnek?


A BCC napi szinten nyomon követi tagjai aktivitását, referenciáit, követve a „Működik, ha működteted!” alapelvet. A minimum elvárásokon túl figyeli a kiemelkedő sikersztorikat, és a tagi visszajelzések alapján nézi, kik azok a networking gócpontok a csoportokon belül, akik több szálon mozgatják a kapcsolatrendszerüket és teljes elkötelezettjei a kapcsolatépítésnek. Úgynevezett feketeöves networkerek, akiknek mindenre van ötletük, javaslatuk, ajánlásuk és hozzá segítik tagtársaikat a sikeres együttműködésekhez. A BCC-n belül követendő példával szolgálnak és networking mentorként, azaz Nagykövetként gondolhatunk rájuk. Minden évben, az Országos Gálánkon kapják ezt az elismerést, ami az adott évre szól. Minden csoportban ismerik a nevüket, keresd őket bizalommal, minden szinten érdemes tőlük tanulni!

Vissza a Nagykövetekhez

Kedvet kaptál? Kipróbálnád, milyen az élet a BCC-n belül?

Vegyél részt most egy üzleti reggelin

...és kötelezd el magad később!



Business Contact Community Kft.

Székhely: 1221 Budapest, Kapisztrán utca 7.

Adószám: 23087251-2-43, Cégjsz.: 01-09-952315

Bank: K&H Bank 10401196 - 50526781 - 83531000

Tel: +36 70 615 27 03

H-Cs: 13:00-16:00

P: 09:00-11:00

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Szabályzat
RENDBEN