Verner András – Henex System Zrt.
szeptember 9, 2022
Csáki Lívia és Tornai Balázs – Balagile
szeptember 9, 2022

Kókány Zoltán – Corvin Holding

 

Kókány Zoltán már több profilt is „megfuttatott” a BCC-ben, Idén kezdi a hatodik évét és már két különböző csoportba is váltott agságot. Megkérdeztük tőle, miért választott ismét minket?

  • Miért hosszabbítottál tagságot?

Jelenleg egy új tevékenységgel vagyok tag a BCC-ben, azért hosszabbítottam a tagságomat, mert úgy gondolom, hogy erre a profilra nagyon alkalmas ez a közeg. Az elmúlt évben egy generálkivitelezéssel foglalkozó cég befektetőjeként voltam jelen, s ehhez a tevékenységhez kerestem ügyfeleket. Azért hosszabbítottam meg a tagságomat, mert kijött a matek. Az első ügyféllel a BCC tagság árának körülbelül a kétszeresét kerestük meg. Ezen kívül még további két ügyfelet is szereztünk a BCC-n keresztül. Számomra abszolút megérte, hiszen az elkövetkező 10 évre visszajött a BCC ára. 

  • Mit vársz még a BCC-től?

Bármilyen ötletet mondhatok? Én annak örülnék, hogyha valamilyen formában szét tudnánk választani azokat, akik egyszemélyes szolgáltatók, azoktól, akik klasszikus társas vállalkozók: alkalmazottakkal, nagyobb árbevétellel. Nyilván mindenkinek megvan a kapcsolatrendszere, de az a tapasztalatom, hogy mindenki a saját működési közegében rendelkezik kapcsolatokkal. Még az is másképpen áll a dolgokhoz, akik húsz-harminc embert foglalkoztatnak ugyan, de maguk is alkalmazottak, nem tulajdonosok, hanem vezető tisztségviselők. Más helyzetből indulnak, másokat keresnek.

Egyébként nekem messze többet adott a BCC, mint amire vártam. Először olyan tevékenységgel kezdtem el a BCC-be járni, ahol a networking nem jól használható. Körülbelül két-három év után láttam be, hogy ebben a közegben ezzel a tevékenységgel nem tudok sikereket elérni. A mostani új profillal viszont nagyon-nagyon megéri, és nagyon jól működik. Az első három évben is voltak eredményeim, de azok inkább kapcsolatokat hoztak, mintsem megrendeléseket.

  • Milyen sikereket tudhatsz magad mögött?

Amit már korábban is említettem: hatvan-hetvenmillió forint értékű megrendelésünk lett idén, a BCC által. De az elmúlt egy évben sokkal több ajánlás érkezett be, ami tőlük független okok miatt aztán mégsem valósult meg. 

A korábbi években az volt a BCC sikereink fokmérője, hogy a cégünk, a kapcsolati tőke által nagyobbra nőtt. Tehát, nem a megrendelések miatt, ami számszerűsíthető, hanem az ismeretségek által. A BCC berkein belül ismertük meg például az üzleti tanácsadónkat vagy az ingatlanfotósunkat is! Mivel én ingatlan-beruházásokkal is foglalkozom, ezért hasznos kapcsolatként említeném meg az ingatlanos ismeretségeket. Itt találtam meg azokat az ingatlanos partnereket, akikkel kialakult egy nagyon jó bizalmi viszony, ahol hol ő, hol én ajánlok nekik lehetőségeket.

  • Kinek ajánlanád a networkinget, a BCC-t?

Először is annak, akinek az üzleti koncepciója a hideg hívásokon alapszik. Én mindenkinek azt javasolnám, hogy először inkább a networkinget próbálja ki, hátha hatékonyabbnak bizonyul az üzletszerzéséhez!

A másik célcsoportot pedig azok jelentik, akinek nincs elég pénzük arra, hogy egy marketing csapatot finanszírozzanak. Azzal, hogy tavaly a generálkivitelezési tevékenységem bemutatását elkezdtem, komoly marketing-költségeket spóroltam meg magamnak. Azok a bevételi adatok, amiket most a networking által generáltunk, sokkal több pénzembe kerültek volna más csatornák használatával. Ráadásul azt a fajta bizalmat, ami a networkinggel jár, ennyi idő alatt máshogyan nem lehet felépíteni.

  • Miért szeretsz hozzánk járni, és mi az, amit a legjobban szeretsz a BCC-ben?

Nekem egyfajta görbe tükröt tart. Most az online csoportban ez kicsit kevésbé érezhető, de az offline csoportban abszolút működött. Mire gondolok? Például a csoportagok megértették-e, amit mondok? Amikor bemutatkozót vagy workshop-ot tartottam, akkor voltak-e kérdések, nem aludták-e el közben? Satöbbi. Így értem, hogy egyfajta tükörként is tudom használni. 

Ezenkívül pedig a társaság az, amit nagyon kedvelek. Barbi kifinomultan állítja össze a csoportokat. Amióta ő itt van, azóta minőségi változás történt a csapatokban. Nagyon sokat jelent, hogy milyen emberekkel találkozol egy-egy alkalmon. Érdemes-e az időmet adott összetételű összejövetelekre beáldoznom? Egyértelműen azt mondhatom, hogy jobb lett a csapat. Nyilvánvalóan nem fogok mindenkivel együtt dolgozni, de a BCC ezt nem is kényszeríti rám. Jó érzéssel, szívesen kapcsolom be a laptopot, vagy megyek el (például holnap a beteg feleségem helyett) a fizikális rendezvényre. Ugyanis van egy egyszemélyes vállalkozása, amivel tagságot váltott ő is a BCC-ben.