2015 augusztusában vállalkozásunkat egy kívülálló döntés hatására válaszút elé állították. A dilemmánk kellős közepén keresett meg Bodnár Erika, aki jókor, jó időben hívott el életem első üzleti reggelijére.

Az első üzleti reggeli hangulata, menete ill. a kapott ajánlások hatására csatlakoztam. Azóta is oszlopos tagja vagyok a BCC miskolci csoportjának, mert
– nagyszerű vállalkozókat ismertem meg
– gyümölcsöző kapcsolatokat építettem ki
– tucatnyi ajánlást kaptam cégekhez, HR-esekhez
– fantasztikus a hangulat, sosincs hiány derűs pillanatokból
– illetve megtérült a tagsági díj az ajánlások útján
Szinte minden BCC taggal van valamilyen együttműködésem, szakmai kapcsolatom.
Profi ügyvédek (Jámbor Igor&Tóth Gergő) támogatják cégünk jogi teendőit, illetve összehoztak külföldi ügyfelekkel és tartottunk partnerüknek csapatépítő tréninget. A Pannonwork-öt képviselő Fekete Mariann talált nekem megfelelő kolléganőt.
Tavasszal volt facebook kampányunk Nagy Gábor jóvoltából. A REAN Hungary Kft. (Szilágyi Zsolt) lett a pályázatíró csapatunk. Bolló Beán keresztül lett Fundaminis megtakarításunk, Soós Tibiéknek (Zenit Autó) sikerült már pár külföldit bemutatni, akik már béreltek tőlük autót. Oszlánczi Rékával (Creppy Palacsintaház) már régóta van szakmai együttműködésem, illetve minden komolyabb családi összejövetelkor náluk foglalunk asztalt. Pálinkás Tibi (Bentonit 94) segített külföldi ügyfelünknek megoldani a távirányítós kapu meghibásodását. Kuki Gabival (E-Lenz Autósiskola) és Barczi Krisztával (CIB bank) is történt cégünket érintő egyeztetés.
Mai napig szívesen invitálok meg újabb és újabb vendégeket, mert korrektnek, hitelesnek és megbízhatónak ismertem meg a BCC-t képviselő vezetőket, tagokat. Külön köszönettel tartozom Bodnár Erikának, aki szívvel-lélekkel, szenzációs hozzáállásával összetartja és építi a miskolci csoportot. Nemcsak mentor, hanem igaz barát is!