A BCC-vel 2016 őszén találkoztam, vendégként vettem részt egy üzleti reggelin. Korábban már részt vettem más üzleti klubbokban, de vagy az a klub nem volt jó, vagy én nem értettem a lényegét, de nekem nem volt szimpatikus. Most viszont az első találkozó után fel kellett tennem magamban a kérdést, mert megfogott a találkozó hangulata, racionális tematikája: megéri az éves tagdíj? Ki tudom termelni?

A tagság mellett döntöttem, és nem bántam meg.

2017 nyarán találkoztam a FürgeDiák iskolaszövetkezet képviselőjével az üzleti reggelin, aki meghívott vendégként vett részt. Időpontot egyeztettünk, majd a személyes találkozásunkat követően egy próba munkát kaptunk. Az egy hónapos munka során sikerült túl teljesítenünk az elvárásokat, és meghívást kaptunk az év végi tenderre, amit elnyertünk. 2018-ban az RBL Marketing a Humánia Zrt/FürgeDiák Iskolaszövetkezet Google Adwords és Facebook hirdetési partnere. Csak ezzel az üzlettel, amit a BCC-nek köszönhetek, 2 hónap alatt megtérül a BCC Üzleti klub éves díja.

Cégünk Online marketinggel foglalkozik.

Segítünk partnereinknek az interneten költséghatékonyan elérni a célcsoportjukat, és segítjük őket abban, hogy az elért célcsoportból, minél több érdeklődő, vevő és törzsvásárló váljon. A célcsoport minden cégnél más és más: van, aki vevőket keres webáruházához, van, aki munkatársakat akar toborozni, van olyan partnerünk, aki azt szeretné elérni, hogy az ő egyetemére felvételizzenek a diákok, és volt, aki azt szerette volna elérni, hogy minél többen töltsék le a mobil applikációjukat. Mindegyik feladatra nyitottak vagyunk, és szívesen kipróbáljuk magunkat új terepen is, hiszen az online marketing folyamatosan változik. Otthon vagyunk a Google Adwords, Facebook, Instagram, LinkedIn kampányokban, írunk szöveget, készítünk online videókat, és felépítünk és üzemeltetünk e-mail és marketing automatizációs rendszereket.

Megérte-e BCC tagnak lenni?

Nem biztos, hogy minden szakmára, iparágra igaz ez, pláne ez a gyorsaság, hiszen online marketingre mindenkinek szüksége van, akinek vállalkozása van, de arra mindenkit bíztatok, hogy használja ki a BCC 2 alkalmas ingyenes reggelit a lehetőséget, és utána döntsön belátása szerint.

2018.06.15.

Rönky Balázs
marketing, online marketing tanácsadó
06 30 6803 903
ronky.balazs@rblmarketing.hu
http://www.rblmarketing.hu